A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
1996 egy igazán fekete évnek számított – emiatt a film miatt. Mi, akik a Hetedik mennyország című sorozaton nőttünk fel, tüntetünk a gonosz, mogorva és goromba papok ellen!
Nem szeretnénk nagyon visszaemlékezni és oldalakat írni erről a filmről, de pár megjegyzést megér:
Sose fogjuk elfelejteni, rég nevettünk ennyit egy filmen – tegyük hozzá, nem azért, mert vicces.
A zenét és a filmet talán csak Whitney Houston még mindig csodálatos hangja mentette meg.
Azt sajnos nem tudjuk, hogy Hans Zimmer mit alakított benne, mert a film annyira elvonta a figyelmünket a zenéről, hogy azóta se térünk magunkhoz.
Jót tett a filmnek, hogy télen játszódik.
Penny Marshall hozta a formáját.
Szeretnénk élőben hallani? A filmet se szeretnénk újra látni.
Na jó. Be kell vallanom valamit. Már rögtön az elején csaltunk egy picit. Ugyanis ezzel a filmmel kezdtünk, de nem húztuk. Én választottam. És miért pont ezzel szerettem volna indítani? A sztori, hogy két nő (akarva-akaratlanul) sorsdöntő utazásra indul ketteseben, úgy éreztem megadja a projectünk alaphangulatát. Persze nem kívánok magunknak ilyen tragikus véget.
A film ami egyértelműen nőkről készült, nem csak nőknek. A film ami felfedezte az A-ligának a fiatal Brad Pitt-et mind a nyolc kockájával. A film ami szerintem a mai napig az egyik legjobb road movie, amit valaha láttam.
A zene pedig egyszerűen csodálatos. A hangszerelés teljesen visszaadja a country életérzést. Végig érezni, hogy ez az út jól már nem sülhet el. Izgalmas és feszültség keltő, ha az ember az utcán hallgatja, néha azért körbe-körbe pillant, vajon melyik sarkon várhatja a rendőrautó. Mégis felemelő és megnyugtató, mintha tudatná velünk, hogy ez a legjobb ami történhet a főszereplőinkkel.
A körülmények áldozatai ők ketten. A meghozott rossz döntések sorozata csak egyre inkább sodorja őket az elkerülhetetlen véghez. Mégis az utolsó percig szorítunk, drukkolunk, hogy eljussanak a hőn áhított Mexikóba. A legalapvetőbb emberi tulajdonságunk hajt minket előre. A remény. Hogy aztán a film végén ott várjon ránk a szabadság. A zene is feloldodik. Megszűnik a görcs a gyomrunkban és a megkönnyebüléstől könnyek szöknek a szemünkbe.
Irigyeltem ezt a két nőt. Az érzésért, hogyha már nincs mit veszítened, akkor bármit megtehetsz. Nem kell megfelelni a férjednek, a főnöködnek, a családodnak, az ismerőseidnek. Az lehetsz aki mindig is akartál lenni. A legjobb barátnőddel az oldaladon, aki feltétel nélkül úgy szeret és fogad el, ahogy vagy. Jóban-rosszban, együtt a bajban.
És csak megemlíteném így a végén a harmadik főszereplőt: azt a gyönyörű 1966-os Ford Thunderbird-öt, melynek kék színe gyönyörű komplementer hatásban van a sivatag salakos narancssárgájával.
Hans Zimmer összes munkája, ahogy mi halljuk. Az IMDd oldal alapján 124 filmet nézünk meg. A lista alapját az általa komponált filmzenék alkotják - nem nézzük meg a dokumentumfilmeket, a rövidfilmeket és nem játszunk számítógépes játékokkal (most nem). A sorrendet a szerencsére bízzuk, a jól bevált "húzós módszerrel".
Két ellenállhatatlan nő, egy macska, egy zeneszerző, 6 hónap, 124 film.
Utolsó kommentek