Nos, már az elején leszögezzük, hogy ez nem ajánló lesz. Hans Zimmerről van szó, de hallottunk már tőle jobbat is. A rendező Penny Marshall már ekkor tökéletesítette  a középszerű filmeket, mielőtt megalkotta volna a Szilveszter éjjelt. Igen, a nevéhez fűződik a Kinek a papné is.

A történet maga leköti az embert, hiszen a Tini mamik szuperprodukció alapját is adhatta volna a sztori. Adott egy 15 éves lány, egy házibuli és egy autó. Na, ebből már lehet sejteni, hogy mi lesz belőle – igen, gyerek. Nem is egy, hiszen a Beverly (Drew Barrymore) legjobb barátnője  Fay (Brittany Murphy) is kerekedik. Édes tinédzserkor! Maga a történet hétköznapi, mégis egy olyan film, ami megragadja az embert – talán azért, mert olyan igazinak tűnik.

És a filmzene. Őszintén szólva nem emlékeztünk rá, bár a videó alapján nem is olyan rossz. Valószínűleg nem kapott olyan hangsúlyos szerepet a filmben, bár nem is tudnánk elképzelni. Hans Zimmer és szerzőtársa Heitor Pereira nem alkottak nagyot, de ehhez a filmhez talán nem is kellett - mi ezt inkább a rendező személyének tulajdonítjuk.

Szeretnénk élőben hallani? Köszönjük, nem.

Eredeti cím: Riding in cars with boys

Rendező: Penny Marshall

Év: 2001

Zene: Hans Zimmer, Heitor Pereira

IMDb itt.