Avagy a rosszak is tudnak jók lenni, és viszont. Nagyon szerettük ezt a mesét, mert egy unásig elcsépelt történetet sikerült kifordítani a sarkaiból és ezzel új rálátást adni alapvető dolgokra, a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Egy, a Superman eredettörténetére kísértetiesen hasonlító sztorival indulunk egy kis plusszal és csavarral. Superman, avagy Metroman nem egyedül érkezett a bolygóra, hanem egy kis marslakószerű figurával, aki a szerencsétlenségek következtében egy börtönben nő fel, míg Metroman egy dúsgazdag családban lel otthonra. És itt a csavar! Hősünk nem a jóképű, izmos és szupererős Metroman lesz, hanem a kevésbé emberi kinézetű, fura, cingár és kék Megaagy és az ő kis kedvence, Talpnyali.

Már rögtön az elején megtanítják a készítők a legfontosabb mondanivalót: ne a külső alapján ítéljünk. Elgondolkodtató, hogy mitől lesz valaki gonosz. Mi van akkor, ha a környezete nem ad neki más választást? És mi van azokkal akik eredendően annak születnek? Honnan tudjuk megkülönböztetni őket? És mitől válik hőssé valaki? Mindez egy csöppet sem szájbarágósan van előadva, sőt rengeteg humorral van fűszerezve. A karakterek szerethetők és a cselekmény is sodor magával.

A zene nagyon kedves és pimasz egyszerre, akárcsak Megaagy karaktere. Nagyon kellemes hangulatot csinál a mesének. Hans Zimmer játékosan használja a hangokat, szinte gyerekek leszünk tőle mind. Érezzük: bárki lehet hős, még mi is. Szerepelnek betétdalok ebben a filmben is, de itt megvan a maguk létjogosultsága. Humorforrásként szerepelnek egy-egy jelenetben. Itt nem csúszunk bele a Cápamese hibájába. A főszerep továbbra is Hans Zimmer zenéjének jár!

Nem a legjobb mesefilmzenéje, de egy ekkora biográfiában már nehéz lenne folyton túltenni magunkon. 

Szeretnénk élőben hallani? Ha egy 6 órás koncertet adna persze, de nem hiszük, hogy a 2 órába beleférne. 

Eredeti cím: Megamind

Rendezte: Tom McGrath

Év: 2010

Zene: Hans Zimmer, Lorne Balfe

IMDb itt.