Avagy az egyértelmű mélypont. Én szavakat se találok. De tényleg nem.

Ez a film borzalmas volt. És gagyi. És idegesítő. És még a zenéje is rossz. Most direkt rákerestem, hátha 1999-ben volt valami nagy megbízás, ami elvonta Hans figyelmét erről a "filmről", de nem. Ebben az évben ezen kívül egy El Candidato című tv-sorozat első részéhez csinált zenét és ennyi. Szóval nincs kifogás. Ez egy óriási nagy feket lyuk életművének közepén.

Jobb híján mesélek kicsit a filmről. Van valahol egy kicsi sziget, ahol egy tucatnyi katona és egy tudós egy új fajta robbanószert fejleszt ki, ami Elvis névre hallgat. Egy próbarobbantás során kicsit elnéznek valamit és 150 méteres hatósugár helyett Elvis legyalúlja a 7 mérföld átmérőjű szigetet. Nem megy a matek mi? A katonák parancsnokát felelőségre vonják - 10 év katonai börtön -, a professzor - aki nem tud számolni - pedig folytatja munkáját. A börtönajtó bezárul, 2 másodperc múlva kitárul és le is telt a 10 év. Fantasztikus vágás! A katona kiszabadul és... (dobpergés) elindul bosszút állni. Wow, micsoda forgatókönyv! A professzor közben vígan horgászik egy helyi sráccal aki a kis közösség egyetlen kávézójának szakács-pincér-üzletvezetője. Aztán beüt a krach. A katona és csapata megpróbálja ellopni Elvist, de a professzor gyorsabb és elviszi előlük. Közben meglövik. Elmegy a kávézóba. Odaadja a kölyöknek a bombát. Elmondja, hogy 50 Farenheit hőmérséklet felett a bomba robban. És meghal. Egészen véletlenül pont ott van Cuba Gooding Jr. és a fagyit szállító hűtőkocsija, úgyhogy a két irritáló főhős elindul a bombával és innentől kezdve menekülnek az exkatona csapata elől.

Ez egy celluloid hulladék. Én még a Film+ hétköznap délutáni műsorrára se tűzném ki, pedig láttunk már ott hasonló gyöngyszemeket. Egyetlen célja van ennek a remeknek: rendkívül jó ivós játékhoz. Ha minden alkalommal a szánkhoz emeltük volna a poharat ahányszor valamelyik okos elsüt egy Elvis meghalt, vagy Elvis elhagyta az épületet mondatot, vagy ahányszor Cuba "kurvaidegesítő" Gooding Jr. azt mondja: Óh anyám!, valószínűleg a detoxban kötünk ki.

A zenéről nincs mit mondanom. Lehet valaki visszaélt Hans nevével. Vagy töppedt ikerszarkómás és ez a kisebbik énjének a műve. Nem tudom. Nem is akarom tudni. Csak felejteni akarok. Megyek iszom valami erőset.
 

Szeretnénk élőben hallani? HAHAHHAHHAHAHAAAA! nem.

Eredeti cím: Chill factor

Rendezte: Hugh Johnson

Év: 1999

Zene: John Powell és Hans Zimmer (Ja, hogy ehhez ketten kellettek? Le a kalappal fiúk!)

IMDb itt.

11évesen a kedvenc filmem volt és mellette még ott van Jack Nicholson, aki... hát ő Jack Nicholson. Teljes elfogultság diagnosztizálható. Tökéletes film borzasztóan tökéletlen emberekről. A főszereplő karakter (a mindig isteni Jack - én szóltam) a legelviselhetetlenebb ember a világon a kényszerbetegségével, az antiszociális viselkedésével és most komolyan, ledobta azt a cuki kis szőrpamacsot a szemétledobón a film első 5 percében. Hát ember az ilyen? Az. Teljes mértékig, mint a film bemutatja a következő 2 órában. Gyönyörű szép íven haladva jutunk el a súlyos mondatig: "Miattad akarok jobb ember lenni." És itt mindent megbocsátunk.

Hans ezt az ívet viszi végig játékosan, huncutul és borzasztóan pimaszul. Mikor nem számítanánk rá, hirtelen gyengéd lesz és romantikus, elszomorít, majd előhúzza a szívünkből a balsejtelem apró szálkáját és enged minket fellélegezni. Az élet hullámvasútja ez.

Ha kategorizálni kéne eme remeket nagy bajban lennék. Dráma? Abszolút. A két "fő" mellékszereplő (Carol a pincérnő és Simon a buzi) biztosít minket róla. Testileg, lelkileg és anyagilag megroppani se egy leány álom, hát még folyamatos görcsben élni beteg gyermekünk miatt. Vígjáték? Hát hogy a fenébe ne. Sírva tudok a mai napig röhögni azon, hogy lehet valaki ennyire érzéketlen. Romantikus? Ne vicceljünk, hiszen ez a mozgatórúgó, a gyújtás, ami bepöccenti ennek a vén rókának a motorját. A szerelem mi más.

Na ehhez írjunk zenét! Elsőre nem is igazán tudnám mihez nyúljak, leginkább csak magamhoz tudnék. De nem Hans Zimmer. Egyszerre használja a jó és rossz hangokat, az édeset és a sósat, a puhát és a keményet. Mégsem esik szét sehol. Hat percben is képes felsorakoztatni az érzelmek panton skáláját. Sikerült nálam elérnie azt, hogy nemcsak a zenéről jut eszembe a film, hanem a filmről is a zene. Oscar jelölés járt érte. (Huhu, de mennyire jogosan!)

Egy ilyen forgatókönyv, rendezés, színészi munka mellett a zeneszerző teljes mértékű tagjává vált ennek az A listás csapatnak. És így vált ez a film örök darabbá.

Tanulság? Merjünk rálépni a vonalakra!

Szeretnénk hallani élőben? Naná!

Eredeti cím: As good as it gets

Rendezte: James L. Brooks

Év: 1997

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.