A helyszín Dél-Afrika, az időpont pedig az Apartheid időszaka. A főszereplő kisfiú PK maga is kirekesztett volt, na de nem bőrszíne miatt, csupán azért mert bevándorló családból származott. A tinédzserek amúgy is kegyetlenek tudnak lenni, na de ebben a filmben, ebben a környezetben ez brutális. Nem mondom, hogy felemelő a film első 30 perce.


Ám ami viszont szuper, hogy PK a rengeteg megaláztatás és üldözés ellenére se adja fel, pedig 10 év körüli forma. Elveszti az egész családját, a szeretteit, egy idegen környezetbe kerül, de ebben a kissrácban annyi kitartás van, hogy el is bujdosok valahova. Egy új helyen, ahol már egyáltalán nem számítana rá, egy kaktusz társaságában lel rá új barátjára, egy börtönviselt kaktusz szakértőre, aki megtanítja az ökölvívás minden fortélyára.


Természetesen egy ilyen íráshoz inspirálódni kell egy kis filmzenével. Számat ezután hagyta el a „te, ez jó” kijelentés. Abban megegyeztünk Kindorral, hogy ez nem egy tipikus faji megkülönböztetéshez illő zene, hanem inkább kicsit safari, kicsit Oroszlánkirály. Olyan igazi afrikai, háttérben a felkelő nappal. Amúgy Afrika a népzenei hagyományok terén a leggazdagabb földrész, rengeteg jót köszönhetünk nekik. Hans Zimmer ezt használta ki – jelentem, sikerrel. Talán lehet mondani, hogy egy Afrikában játszódó filmhez ez már természetesen jön, nem tudom. Annyi filmet MÉG (!) nem láttam. Ami biztos: az Apartheid borzalmai mellett ez a zene reményt kelt, és tuti, hogy ez PK lelkének zenéje. Hát ő nem adta fel, nagyon belevaló gyerek. Maga a film nem egy maradandó alkotás és talán a zene se. Most viszont jó hallgatni, és talán máskor is jó lesz. A kettő együtt nem volt maradandó.


John G. Avildsen még nem dolgozott együtt Hanssal, de olyan filmek köthetők hozzá, mint a Rocky és a Karate kölyök – ezennel tudástár rovatunk véget ért.
Szeretnénk hallani élőben? Remélem lesz kórus is a koncerten, akkor szívesen meghallgatnám!
 

Szeretnénk hallani élőben? Remélem lesz kórus is a koncerten, akkor szívesen meghallgatnám!

Eredeti cím: The Power of One

Rendezte: John G. Avildsen

Év: 1992

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.