Fogalmam sincs mire vállalkozom. Mert ha valaki filmzenéről kérdez nekem ez az első ami beugrik. Az egyik vizsgaidőszakom alatt két hétig megállás nélkül ezt hallgattam. És ennek az oka? Mert zseni. Mert csodálatos. Mert könnyfakasztó. Mert itt érzem a leginkább azt, hogy ez a 11 tétel egy komolyzenei letétemény. És nem a filmélmény emeli magasba ezt a remeket. Elszabadul és önálló életre kel.

Félre értés ne essék! A film is elsőrangú. A tiszta és ártatlan keleti kultúra jelenik meg előttünk, amit szépen lassan megfertőz a nyugati civilizáció. Persze nem ennyire fekete és fehér minden. Szürke "állománynak" ott van Tom Cruise. Tanulságként pedig levonható, hogy ami régi az nem feltétlenül rossz, és fejlődni csak úgy lehet, ha a hagyományainkra építkezünk, mert annál biztosabb alap nincs. De fejlődni akkor is szükségszerű és elengedhetetlen, még ha lemondásokkal jár is.

Ez a fajta japán kultúra (nem a Hello Kitty-s gumitechno-pop, ami most megy) teljesen levesz a lábamról. Egyszerűen lenyűgöz az a szertartásosság, az a tisztelet, ami a legapróbb, leghétköznapibb mozdulataikban is ott volt ezeknek az embereknek. És pont ezt az attitűdöt érzem Hans munkáján is. Minden hangjegyen nyomot hagyott, hogy komoly kutatómunka eredménye és bátran használja a japán zenére annyira jellemző hangokat és hangszereket. Oda repít minket a cseresznyefák alá. Érezzük, ahogy a lehulló szirmok simogatják az arcunkat. Magába gyúrja ezeket a stíluselemeket és saját felfogásban újra tálalja. Mert egy percig sem feledjük, hogy ez egy amerikai filmzene, annak minden fortélyával. A zenének sikerül - ami Japánnak nem -, és Kelet és Nyugat összeforr a fülünk hallatára.

Ha ehhez a zenéhez még hozzá vesszük azokat a képeket és helyszíneket, amik megjelennek előttünk, még az ateisták is felsírnak a felismerés fájdalmától, hogy mit alkotott Isten, amikor létre hozta ezt a földi paradicsomot. A harc, a küzdelem és a fájdalom keretes szerkezetet ad, de ugyanennyi játékidő jut arra is, amikor abban a kis eldugott apró japán faluban sétálgatunk és érezzük, ahogy szétáramlik bennünk a béke.

Kicsit szentimentális és ömlengős lett ez a bejegyzés - akárcsak a film, de ha ilyen a Hollywood-i giccstenger, hát én boldogan belefulladnék.

Szeretnénk élőben hallani? Ezért (is) vettem meg a jegyet, nem?!

Eredeti cím: The Last Samurai

Rendezte: Edward Zwick

Év: 2003

Zene: Hans Zimmer

IMDB itt.