Fogalmam sincs mire vállalkozom. Mert ha valaki filmzenéről kérdez nekem ez az első ami beugrik. Az egyik vizsgaidőszakom alatt két hétig megállás nélkül ezt hallgattam. És ennek az oka? Mert zseni. Mert csodálatos. Mert könnyfakasztó. Mert itt érzem a leginkább azt, hogy ez a 11 tétel egy komolyzenei letétemény. És nem a filmélmény emeli magasba ezt a remeket. Elszabadul és önálló életre kel.

Félre értés ne essék! A film is elsőrangú. A tiszta és ártatlan keleti kultúra jelenik meg előttünk, amit szépen lassan megfertőz a nyugati civilizáció. Persze nem ennyire fekete és fehér minden. Szürke "állománynak" ott van Tom Cruise. Tanulságként pedig levonható, hogy ami régi az nem feltétlenül rossz, és fejlődni csak úgy lehet, ha a hagyományainkra építkezünk, mert annál biztosabb alap nincs. De fejlődni akkor is szükségszerű és elengedhetetlen, még ha lemondásokkal jár is.

Ez a fajta japán kultúra (nem a Hello Kitty-s gumitechno-pop, ami most megy) teljesen levesz a lábamról. Egyszerűen lenyűgöz az a szertartásosság, az a tisztelet, ami a legapróbb, leghétköznapibb mozdulataikban is ott volt ezeknek az embereknek. És pont ezt az attitűdöt érzem Hans munkáján is. Minden hangjegyen nyomot hagyott, hogy komoly kutatómunka eredménye és bátran használja a japán zenére annyira jellemző hangokat és hangszereket. Oda repít minket a cseresznyefák alá. Érezzük, ahogy a lehulló szirmok simogatják az arcunkat. Magába gyúrja ezeket a stíluselemeket és saját felfogásban újra tálalja. Mert egy percig sem feledjük, hogy ez egy amerikai filmzene, annak minden fortélyával. A zenének sikerül - ami Japánnak nem -, és Kelet és Nyugat összeforr a fülünk hallatára.

Ha ehhez a zenéhez még hozzá vesszük azokat a képeket és helyszíneket, amik megjelennek előttünk, még az ateisták is felsírnak a felismerés fájdalmától, hogy mit alkotott Isten, amikor létre hozta ezt a földi paradicsomot. A harc, a küzdelem és a fájdalom keretes szerkezetet ad, de ugyanennyi játékidő jut arra is, amikor abban a kis eldugott apró japán faluban sétálgatunk és érezzük, ahogy szétáramlik bennünk a béke.

Kicsit szentimentális és ömlengős lett ez a bejegyzés - akárcsak a film, de ha ilyen a Hollywood-i giccstenger, hát én boldogan belefulladnék.

Szeretnénk élőben hallani? Ezért (is) vettem meg a jegyet, nem?!

Eredeti cím: The Last Samurai

Rendezte: Edward Zwick

Év: 2003

Zene: Hans Zimmer

IMDB itt.

Elzászka. Na, itt álljuk is meg egy kicsit. Miért hívnak valakit Elzászkának? És ez csak egy kérdés a sok közül, amit a film kapcsán feltehetnénk.

De nem teszünk, ugyanis ez volt az első (és remélhetőleg az utolsó) film amit kikapcsoltunk kb. 40 perc után. Eddig jutottunk el: van egy milliomos játékgyáros, aki halálán van (egy propelleres sapka van a fején, ami össze van kötve a szívével, így ha lassul a propeller, akkor rögtön látják, hogy lassul a  szívverése – logikus), majd 5 perc múlva meg is hal. Sírja egy hatalmas kő elefánt, ami egész nap buborékokat fúj az ormányával. A gyárosnak két örök gyereke van, az egyikük éppen Robin Williams (Leslie). Ő és Elzászka (Joan Cusack) a háborút is megjárt nagybácsi szárnyai alá kerülnek, aki hát….mit mondjak…szeret hadakozni. Eddig szar alakú fürdőhabot, olasz és brazil műhányást csináltak, a nagybácsi hatalomra jutása után a cuki cuccok helyét a gyártószalagon átvette a műanyag puska és a tank.

A látvány maga érdekes volt, de amúgy jól kitalált – bár az én pillangó lelkemnek sok volt. Attól pedig rzá a hideg, hogy egy 35 éves ember gyereket játszik! Na végem volt.

A zene? Hans, ha ezt hallom Tőled először...én nem is tudom. Amúgy ha megpróbálok a sokkhatáson túllépni, akkor azt mondom, hogy még talán illett is a filmhez. Van benne egy kis cirkuszi, játékos hangulat, ami még akár jó is lenne, de sajnos összességében nem volt elég az élményhez. És ehhez ráadásul két ember kellett?

Szeretnénk élőben hallani? Erre most nem mondok semmit.

Eredeti cím: Toys

Rendezte:Barry Levinson

Év: 1992

Zene: Hans Zimmer, Trevor Horn

IMDb itt.

Élő bizonyíték arra, hogy az amerikaik már 1993-ban is inkább rebootoltak egy filmet, minthogy feliratosan nézzék meg. Mert ez is egy feldolgozás, bezony! Az eredetije Luc Besson azonos című filmje volt (az eredeti cím: La femme Nikita). Az már az én szegénységi bizonyítványom, hogy nem láttam az eredetit. De legyetek kedvesek nézzétek ezt el nekem. A történetben rejlő potenciált mutatja az is, hogy később még Tv-sorozatot is készítettek belőle.

Mikor Dorkinnal néztük ezt a filmet kiváncsi voltam, hogy így 23 év távlatában is izgalmas lehet-e ez az akciómovie egy olyan ember számára, aki még nem látta. Én ugyanis 7éves forma kölyök lehettem, mikor először láttam - és utána még rengetegszer, Dorkinnak viszont volt gyerekszobája és nem ezzel mulatta az időt szombat délutánonként.

De a film ütött, még most is. Látványos volt és izgalmas. Itt még nem használtak CGI-t minden képkockán. Ha robbant valami, akkor robbant. Nem kérdés. Ami pedig kifejezetten tetszett már akkor is és most is, hogy mertek egy nőt főszereplőnek megtenni egy ilyen tipikusan pasifilmben. Nem egy kiemelkedő alkotás, de igenis színvonalas és szórakoztató. Külön szeretném kiemelni Harvey Keitel-t a takarító epizódszerepében. Attól a pokerarctól még most lúdbőrözött a karom. Lehet, hogy Tarantino is látta ezt a filmet, mert 1 évvel később Harvey Keitel megint csak takarító lett a Ponyvaregényben, akkor már egy beszédesebb, öltönyös formában.

És amiért én mindig hálás leszek, hogy ez a film ismertette meg velem a mindig csodálatos Nina Simone-t. Az a nő - akiről gyerekként azt hittem a hangja alapján, hogy pasi - egy zseni!

A zene nagyon dögös lett. Van benne egy kis gitárzúzás, egy kis dobszóló, de ami a legjellegzetesebb az a filmen végigvonuló női vokál. Hans eldalolja nekünk milyen lelki viharok dúlhatnak a főhősnőnk szívében, izgalomba hozz minket, ha akció van és lágyra veszi a figurát, mikor bejön a képbe a kötelező romantika. Nem tépi le az arcunkat, ahogy a film sem, de teljesen korrekt munka. Részemről biztos van benne egy kis nosztalgikus báj is, hiszen, mint tudjuk: az idő mindent megszépít. Kivéve Nina Simone-t. Ő egy időtlen, kortalan, örökérvényű istennő.

Szeretnénk élőben hallani? Nem kifejezetten.

Eredeti cím: Point of No Return

Rendező: John Badham

Év: 1993

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Avagy az egyértelmű mélypont. Én szavakat se találok. De tényleg nem.

Ez a film borzalmas volt. És gagyi. És idegesítő. És még a zenéje is rossz. Most direkt rákerestem, hátha 1999-ben volt valami nagy megbízás, ami elvonta Hans figyelmét erről a "filmről", de nem. Ebben az évben ezen kívül egy El Candidato című tv-sorozat első részéhez csinált zenét és ennyi. Szóval nincs kifogás. Ez egy óriási nagy feket lyuk életművének közepén.

Jobb híján mesélek kicsit a filmről. Van valahol egy kicsi sziget, ahol egy tucatnyi katona és egy tudós egy új fajta robbanószert fejleszt ki, ami Elvis névre hallgat. Egy próbarobbantás során kicsit elnéznek valamit és 150 méteres hatósugár helyett Elvis legyalúlja a 7 mérföld átmérőjű szigetet. Nem megy a matek mi? A katonák parancsnokát felelőségre vonják - 10 év katonai börtön -, a professzor - aki nem tud számolni - pedig folytatja munkáját. A börtönajtó bezárul, 2 másodperc múlva kitárul és le is telt a 10 év. Fantasztikus vágás! A katona kiszabadul és... (dobpergés) elindul bosszút állni. Wow, micsoda forgatókönyv! A professzor közben vígan horgászik egy helyi sráccal aki a kis közösség egyetlen kávézójának szakács-pincér-üzletvezetője. Aztán beüt a krach. A katona és csapata megpróbálja ellopni Elvist, de a professzor gyorsabb és elviszi előlük. Közben meglövik. Elmegy a kávézóba. Odaadja a kölyöknek a bombát. Elmondja, hogy 50 Farenheit hőmérséklet felett a bomba robban. És meghal. Egészen véletlenül pont ott van Cuba Gooding Jr. és a fagyit szállító hűtőkocsija, úgyhogy a két irritáló főhős elindul a bombával és innentől kezdve menekülnek az exkatona csapata elől.

Ez egy celluloid hulladék. Én még a Film+ hétköznap délutáni műsorrára se tűzném ki, pedig láttunk már ott hasonló gyöngyszemeket. Egyetlen célja van ennek a remeknek: rendkívül jó ivós játékhoz. Ha minden alkalommal a szánkhoz emeltük volna a poharat ahányszor valamelyik okos elsüt egy Elvis meghalt, vagy Elvis elhagyta az épületet mondatot, vagy ahányszor Cuba "kurvaidegesítő" Gooding Jr. azt mondja: Óh anyám!, valószínűleg a detoxban kötünk ki.

A zenéről nincs mit mondanom. Lehet valaki visszaélt Hans nevével. Vagy töppedt ikerszarkómás és ez a kisebbik énjének a műve. Nem tudom. Nem is akarom tudni. Csak felejteni akarok. Megyek iszom valami erőset.
 

Szeretnénk élőben hallani? HAHAHHAHHAHAHAAAA! nem.

Eredeti cím: Chill factor

Rendezte: Hugh Johnson

Év: 1999

Zene: John Powell és Hans Zimmer (Ja, hogy ehhez ketten kellettek? Le a kalappal fiúk!)

IMDb itt.

Egy igazi, német Teletubbies, csak más szereplőkkel. Hans Zimmer több rajzfilm zenéjét szerezte (Az oroszlánkirály, Kung-fu panda, Megaagy…), de ez biztos, hogy a „szívességfilmek” csoportjába tartozik. Nem mondjuk, hogy baj, hogy elvállalta, csupán kissé kilóg a sorból.

Laura egy kislány, aki most költözött és magányosnak érzi magát. Plüssállatait magával cipleve várja a pillanatot, amikor visszatérnek megszokott közegébe, az otthonába. Ám ez nem következik meg. A csillagok közé menekül…. és hopp! Egy csillag pedig a Földre jön! Laura visszaragasztja egy ragtapasszal a kezét(vagy lábát? Mije van a csillagnak?), és ezentúl nagyon nagy barátok lesznek. A többire sajnos annyira nem emlékszem. A lényeg, hogy végül minden rendbe jön! Hans Zimmer most 2 társsal együtt dolgozott (Nick Glennie-Smith, Henning Lohner). most is úgy gondoljuk, hogy rajzfilmhez nagyon hálás feladat zenét írni, ám ez most nem engedett akkora szárnyalást. Nem volt „musicales”, nem volt meg a lehetőség arra, hogy valami grandiózust alkossanak.

A zene inkább csak aranyos,mesébe illő, csillagok között szárnyaló. nem bántuk meg ezt a filmet, viszont tényleg elég kicsiknek való. Egy gyereknapon, vagy bármilyen ugrálóváras eseményen lejátszanánk.

Szeretnénk élőben hallani? Szólaljon meg inkább más „csillagok között”.

Eredeti cím: Lauras Stern

Rendezte: Piet De Rycker, Thilo Rothkirch

Év: 2004

Zene:Hans Zimmer, Nick Glennie-Smith, Henning Lohner

IMDb itt.