Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A bérgyilkosnő

Élő bizonyíték arra, hogy az amerikaik már 1993-ban is inkább rebootoltak egy filmet, minthogy feliratosan nézzék meg. Mert ez is egy feldolgozás, bezony! Az eredetije Luc Besson azonos című filmje volt (az eredeti cím: La femme Nikita). Az már az én szegénységi bizonyítványom, hogy nem láttam az eredetit. De legyetek kedvesek nézzétek ezt el nekem. A történetben rejlő potenciált mutatja az is, hogy később még Tv-sorozatot is készítettek belőle.

Mikor Dorkinnal néztük ezt a filmet kiváncsi voltam, hogy így 23 év távlatában is izgalmas lehet-e ez az akciómovie egy olyan ember számára, aki még nem látta. Én ugyanis 7éves forma kölyök lehettem, mikor először láttam - és utána még rengetegszer, Dorkinnak viszont volt gyerekszobája és nem ezzel mulatta az időt szombat délutánonként.

De a film ütött, még most is. Látványos volt és izgalmas. Itt még nem használtak CGI-t minden képkockán. Ha robbant valami, akkor robbant. Nem kérdés. Ami pedig kifejezetten tetszett már akkor is és most is, hogy mertek egy nőt főszereplőnek megtenni egy ilyen tipikusan pasifilmben. Nem egy kiemelkedő alkotás, de igenis színvonalas és szórakoztató. Külön szeretném kiemelni Harvey Keitel-t a takarító epizódszerepében. Attól a pokerarctól még most lúdbőrözött a karom. Lehet, hogy Tarantino is látta ezt a filmet, mert 1 évvel később Harvey Keitel megint csak takarító lett a Ponyvaregényben, akkor már egy beszédesebb, öltönyös formában.

És amiért én mindig hálás leszek, hogy ez a film ismertette meg velem a mindig csodálatos Nina Simone-t. Az a nő - akiről gyerekként azt hittem a hangja alapján, hogy pasi - egy zseni!

A zene nagyon dögös lett. Van benne egy kis gitárzúzás, egy kis dobszóló, de ami a legjellegzetesebb az a filmen végigvonuló női vokál. Hans eldalolja nekünk milyen lelki viharok dúlhatnak a főhősnőnk szívében, izgalomba hozz minket, ha akció van és lágyra veszi a figurát, mikor bejön a képbe a kötelező romantika. Nem tépi le az arcunkat, ahogy a film sem, de teljesen korrekt munka. Részemről biztos van benne egy kis nosztalgikus báj is, hiszen, mint tudjuk: az idő mindent megszépít. Kivéve Nina Simone-t. Ő egy időtlen, kortalan, örökérvényű istennő.

Szeretnénk élőben hallani? Nem kifejezetten.

Eredeti cím: Point of No Return

Rendező: John Badham

Év: 1993

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Tovább

Robbanáspont

Avagy az egyértelmű mélypont. Én szavakat se találok. De tényleg nem.

Ez a film borzalmas volt. És gagyi. És idegesítő. És még a zenéje is rossz. Most direkt rákerestem, hátha 1999-ben volt valami nagy megbízás, ami elvonta Hans figyelmét erről a "filmről", de nem. Ebben az évben ezen kívül egy El Candidato című tv-sorozat első részéhez csinált zenét és ennyi. Szóval nincs kifogás. Ez egy óriási nagy feket lyuk életművének közepén.

Jobb híján mesélek kicsit a filmről. Van valahol egy kicsi sziget, ahol egy tucatnyi katona és egy tudós egy új fajta robbanószert fejleszt ki, ami Elvis névre hallgat. Egy próbarobbantás során kicsit elnéznek valamit és 150 méteres hatósugár helyett Elvis legyalúlja a 7 mérföld átmérőjű szigetet. Nem megy a matek mi? A katonák parancsnokát felelőségre vonják - 10 év katonai börtön -, a professzor - aki nem tud számolni - pedig folytatja munkáját. A börtönajtó bezárul, 2 másodperc múlva kitárul és le is telt a 10 év. Fantasztikus vágás! A katona kiszabadul és... (dobpergés) elindul bosszút állni. Wow, micsoda forgatókönyv! A professzor közben vígan horgászik egy helyi sráccal aki a kis közösség egyetlen kávézójának szakács-pincér-üzletvezetője. Aztán beüt a krach. A katona és csapata megpróbálja ellopni Elvist, de a professzor gyorsabb és elviszi előlük. Közben meglövik. Elmegy a kávézóba. Odaadja a kölyöknek a bombát. Elmondja, hogy 50 Farenheit hőmérséklet felett a bomba robban. És meghal. Egészen véletlenül pont ott van Cuba Gooding Jr. és a fagyit szállító hűtőkocsija, úgyhogy a két irritáló főhős elindul a bombával és innentől kezdve menekülnek az exkatona csapata elől.

Ez egy celluloid hulladék. Én még a Film+ hétköznap délutáni műsorrára se tűzném ki, pedig láttunk már ott hasonló gyöngyszemeket. Egyetlen célja van ennek a remeknek: rendkívül jó ivós játékhoz. Ha minden alkalommal a szánkhoz emeltük volna a poharat ahányszor valamelyik okos elsüt egy Elvis meghalt, vagy Elvis elhagyta az épületet mondatot, vagy ahányszor Cuba "kurvaidegesítő" Gooding Jr. azt mondja: Óh anyám!, valószínűleg a detoxban kötünk ki.

A zenéről nincs mit mondanom. Lehet valaki visszaélt Hans nevével. Vagy töppedt ikerszarkómás és ez a kisebbik énjének a műve. Nem tudom. Nem is akarom tudni. Csak felejteni akarok. Megyek iszom valami erőset.
 

Szeretnénk élőben hallani? HAHAHHAHHAHAHAAAA! nem.

Eredeti cím: Chill factor

Rendezte: Hugh Johnson

Év: 1999

Zene: John Powell és Hans Zimmer (Ja, hogy ehhez ketten kellettek? Le a kalappal fiúk!)

IMDb itt.

Tovább

Sólyom végveszélyben

Hans most egy számomra új arcát mutatta meg! Hurrá! A filmet amúgy is szeretem, de ez most felüdülés volt. De ne siessünk előre!

A Sólyom végveszélyben tipikusan az a film, ami során köszönetet adsz, hogy van fedél a fejed felett, adót fizethetsz, sőt, nem lőnek rád az utcán ha kilépsz a házból. Szomália pedig nem ilyen hely. Az ország széthullása 1991-ben kezdődött. A Sziad Barre diktátor hatalmát megdöntő hadurak egymás ellen fordultak. A délnyugat-szomáliai Aideed tábornok, aki korábban Barre nagykövete volt, lett az egyik legerősebb hadúr. Az ENSZ a kormányzat helyreállítása és a humanitárius katasztrófa megakadályozása céljából többnemzetiségű békefenntartó erőket küldött Szomáliába. A misszió azzal fenyegette a hadurakat, hogy elveszítik hatalmukat. Ezért 1993 júniusában a Havíje klán vezetője, Aideed megtámadta a soknemzetiségű ENSZ-csapatokat. Az USA (az ENSZ által jóvá nem hagyott) válaszcsapása is elbukott, amikor két helikopterüket lelőtték 1993. október 3-án. ( 1995-ben az ENSZ-nek ki kellett vonulnia az országból. Az összes társadalmi szervezet és segélyszervezet is távozott ekkor. Ebben a közegben játszódik a film, a két helikopter lelövésekor. ne hibáztassátok Orlando Bloom-ot, ekkor még nem volt sztár, Legolas nem csinált volna ilyet.

Ahogy már az elején kifakadtam: valami újat kaptunk. A kelet-afrikai ország  arab behatásai érződnek a zenén is, Nem vagyok nagy mágus, de szerintem használtak olyan hangszert is benne, ami ehhez a területhez, zenéhez köthető. Megfejtéseket kommentben várom! Hans Zimmer ebben a filmben kitett magáért. Levetette azt a „Hans Zimmeres” stílust, és mert megújulni a filmhez! Szeretem ha használja a torzított gitárt, jól áll neki. Tökéletesen a filmhez illő zenét sikerült alkotnia most is. Köszi Hans!

Ridley Scott és Hans Zimmer pedig összeszokott páros: Thelma és Louise, Trükkös fiúk, Sólyom végveszélyben!

Szeretnénk élőben hallani? Imádnám!!

Eredeti cím: Black Hawk down

Rendezte: Ridley Scott

Év:2001

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Ez pedig nem a szokásos Hans Zimmer. A többit is érdemes meghallgatni!

Tovább

Arthur király

Ne mondja nekem senki, hogy a filmezés totál felesleges dolog! Most például azt tudtuk meg, hogy Arthur király (amennyiben létező személy volt) az 5. században élt – ám története 15. századi. Kihúzta a kőből az Excaliburt, volt egy kerek asztala, ő volt a britek királya. És ez mennyire volt érthető a filmből? Hát semennyire.

A film finoman fogalmazva követhetetlen. Nem csak azért, mert rosszul van felépítve, hanem azért is, mert a néző nem is akarja követni. Lehet, hogy 30 perc után valami csoda folytán hatalmas izgalmakba keveredünk, de addigra már késő. Ez a vonat elment, Arthur nem húzta ki kardját a szívünkből. Lehet, hogy magával a témával van baj. Kevés jó középkori filmet láttam (Rettenthetetlen, Robin Hood, na meg a Gyalog galopp), de ez nem volt közöttük. Valamiért mindig van egy olyan érzésem, hogy gagyi. Mert túlságosan fancy cuccban vannak, mert túl fekete a foguk, vagy mert éppen egy olyan színész ül a lovon, akit előtte Rolexszel a kezén láttam. Sajnos ezen a filmen nagyon látszott az, hogy megrendezték – vagy csak bemeséltem már magamnak?

Ehhez képest viszont a zene meglepett – jó volt! ha másért nem emiatt érdemes végig nézni. Hans Zimmer hívta a kórust, ami pontosan illett a kora középkori témához. Most itthon ülök és hallgatom csukott szemmel. Ez lehetne  a Batman, vagy más akciófilm zenéje is! De nem bántjuk, mert ez mentette meg Arthur királyt. Mondhatnám, hogy szárnyal és erőteljes (így is van), de sajnos most ezt a film nem támasztja alá.

Antoine Fuqua rendező A nap könnyei után másodszorra dolgozott együtt Hans Zimmerrel. Hamarosan meghalljuk, az az együttműködés hogy sikerült (reméljük jobban)!

Szeretnénk élőben hallani? Ha nem jut eszünkbe róla a film, akkor jöhet!

Eredeti cím: King Arthur

Rendezte. Antoine Fuqua

Év: 2004

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Tovább

A rajongó

Mikor ezt a filmet néztük rájöttem, hogy gyerekkormoban két olyan szerepe is volt Robert De Nironak, amitől legszívesebben a sarokba húzódva nyűszítettem volna: A rettegés foka és ez. Mind a kettőben maxra van húzva az őrület faktor és valószínűleg nem hagyott volna ilyen mély nyomot bennem egyik sem, ha nem lenne borzasztóan hiteles. Elképesztően ijesztő, számomra sokkal inkább, mint egy horror film. Mert életszagú. Biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már olyan emberrel, akiről első blikkre megtudta mondani, hogy valami nem stimmel. Nem egyértelmű, hogy mi az, de zsigeri alapon érezzük, hogy vigyáznunk kell, mert bármikor robbanhat. Ennek a robbanásnak a krónikája A rajongó. 

Adott egy Giants szurkoló, aki gyerekkorában kölyökligás volt és azóta is ott rekedt a múltban. Mi sem példázza ezt jobban, minthogy mindenkinek azt meséli, mekkorát bulizott Jager-rel '77-ben, miután felvettek egy lemezt. Bár bizonyosságot nem kapunk efelől, mégis érezzük, hogy ez egyáltalán nem igaz. Azóta felnőtt, késekkel házaló ügynök lett, elvált és gyermeke van. De a baseball szeretete megmaradt. Csak valahogy a fontossági sorrend borult fel az életében. Képtelen a múlton túllépni és 45 évesen is csak azt képes mantrázni, hogy profi is lehetett volna. Szörnyűlködve látjuk, ahogy előtérbe helyezi mindezt a fiánál is, aki pedig annyira igyekszik kivívni apja szeretét. Rajongásának tárgya (Wesley Snipes), pedig nem is sejti, mit meg nem tenne érte ez a rajongó, aki beleolvad a lelátón szurkoló tömegbe.

A zene mesteri. Olyan légkört teremt, ahol fullasztó a levegő és legszívesebben menekülnénk, de nem ereszt minket. Feszültté és nyomottá tesz minket. A filmen végig futó dallam - akárcsak Robert De Niro - kettőséget hordoz magában. Szemtől szemben jónak mutatkozik, de a lelkünkben ott a balsejtelem, hogy valami nem kerek. És aztán bedurvul. Nem is zene már, hanem inkább zaj. Egy agresszív zajmassza, amitől mi magunk is lassan megőrülünk. Akkor éreztem ilyet, amikor a Hetediket néztem és egy barátommal szimultán rémálmaink voltak a film alatt. Úgy éreztük soha nem bírunk felébredni belőle.

Robert De Niro bekattanása Hans Zimmer zenéjére még az olyan jó dolgoktól is eltudta venni a kedvünket, mint a sport szeretete és a szurkolás öröme. Végül nem marad más, mint a sajnálat szegény flótás iránt, aki csak a legjobb dobását akarta megmutatni.

Szeretnénk élőben hallani? Nem vagyunk mazochisták.

Eredeti cím: The Fan

Rendezte: Tony Scott

Év: 1996

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Tovább

Hans a szobából

blogavatar

Hans Zimmer összes munkája, ahogy mi halljuk. Az IMDd oldal alapján 124 filmet nézünk meg. A lista alapját az általa komponált filmzenék alkotják - nem nézzük meg a dokumentumfilmeket, a rövidfilmeket és nem játszunk számítógépes játékokkal (most nem). A sorrendet a szerencsére bízzuk, a jól bevált "húzós módszerrel". Két ellenállhatatlan nő, egy macska, egy zeneszerző, 6 hónap, 124 film.

Legfrissebb bejegyzések

2016.03.09.
2016.03.07.
2016.02.29.
2016.02.24.

Utolsó kommentek