Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Cápamese

Nagy bajban voltam ezzel a filmmel, mert így elsőre nem is emlékeztem rá, hogy a betétdalokon kívül más zene is volt benne. Aztán második nekifutásra sem jutottam többre. Maradt hát jóbarátunk a youtube. És végül találtam is Hans Zimmer által készített szerzeményt. Egyet.

És ahogy a mese sem fogott meg igazán, úgy ez a dalocska sem. Pedig Hans-nak nem ez volt az első kirándulása abba a Fantáziaországba, ahol az animáció technikája semminek sem szab határt (jönnek még lehengerlő ellenpéldák, de most ne bonyolódjunk bele). De ez most nem jött össze. Leginkább magának a filmnek nem.

A probléma már eleve ott kezdődik nálam, hogy 2003-ban elkészítette a Pixar stúdió azt a bizonyos Némó nyomábant. Benne egy röpke mellékszerepben egy csapatnyi vegetáriánus cápa, akik barátkoznának, sem mint falnának. Majd 2004-ben jött a Dreamworks Animation a Cápamesével, melynek egyik főszereplője egy cápa, aki nem akar halat enni. Hm. Érdekes. Láttunk már hasonló ikertornyokat a filmtörténet során (kedvencem az Armaggedon-Deep Impact duó, amikor is 1éven belül kétszer pusztult el majdnem a Föld egy meteor miatt), de mint mindig most is vesztesen jutott ki egyikük.

Szerintem az a jó az animációs filmekben, hogy mindenkinek szórakoztatóak tudnak lenni, kortól, nemtől függetlenül. De ezt mintha hiperaktív gyerekeknek készítették volna: nagyon színes, nagyon pörgös, tele MTV-re készített sláger gyanús szerzeményekkel, de ugyanakkor felszínes, élettelen és sablonos marad. A felnőtteknek egy kis maffiás-vonal van belógatva, ami két percig vicces, utána már fárasztó. Hans ennyit használt fel a zenéjében. A többi csak a mesére is jellemző gumicukor káosz.

Nem is igazán értem minek kellett zeneszerző ehhez a filmhez. Még egy pop dalocskával kitudták volna tölteni az időt.

Szeretnénk élőben hallani? Mégis mit?

Eredeti cím: Shark Tale

Rendezte: Bibo Bergeron, Vicky Jenson, Rob Letterman

Év: 2004

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt

Tovább

A dilemma

Az igazán nagy dilemma bennem van, nem a filmben. Mit is írjak erről? Vince Vaughn amúgy se  a kedvencem, ezután a film után se lett az.

A sztori röviden: a két főszereplő pasas a főiskola óta legjobb barik, minden együtt csinálnak. Van egy közös cégük is. Hát. A lényeg az, hogy Ronny (Vince Vaughn) meglátja Nick (Kevin James) feleségét egy másik pasassal. Na és itt van a dilemma. Elmondja vagy ne mondja? Beszéljen a feleséggel vagy ne beszéljen a feleséggel? Igen, ez másfél órán át. Igaz, ezen mi is elgondolkoztunk, hogy mit kellene csinálni, nem mondom, nem könnyű helyzet. De azért annyira nem érdekes, hogy ebből filmet csináljanak. Próbálják összeszőni a szálakat, de ezen még Channing Tatum megjelenése se segít (talán egy kicsit). Számtalan gyenge poént vonultat fel a film, erőltetett helyzeteket erőltet még annál is tovább. Na és hol a zene?

Na igen, hol?

Hát fogalmam sincs. Próbáltam visszakeresni, de csak Audioslave , Ray Charles és The Black Keys volt. Hans sehol. Az IMDb szerint Hans Zimmer ebben a filmben Lorne Balfe-val dolgozott együtt – tegyük hozzá, nem először (Megaagy, Isten fia).  Ez valószínűleg a „szívesség” kategória volt, mert amúgy miért vállalta volna?

A másik fele Ron Howard. Kérdem én: az Egy csodálatos elme után miért? MIÉRT?!

 Szeretnénk élőben hallani? Mégis mit?

Eredeti cím: Tha Dilemma

Rendezte: Ron Howard

Év: 2011

Zene: Hans Zimmer, Lorne Balfe

IMDb itt.

Hans műve helyett most szóljon a KISS. 

Tovább

Lánglovagok

A '90-es évek szuperhősei a hétköznapi hősök voltak. Nem kellett röntgenlátás, nukleáris meghajtású szív vagy nevetséges búvárruha ahhoz, hogy felnézhessünk valakire. Ez egy annyira tökös film, hogy nők is csak azért kerültek bele, hogy legyen valaki, aki miatt össze lehet verekedni a buliban vagy legyen kit megdugni a tűzoltó kocsi tetején. De viccet félretéve ez egy nagyon heroikus, nagyon patrióta film. Kicsit olyan íze van, mint a háborúkról szóló katonás filmeknek, annyi különbséggel, hogy itt a főgonosz maga az egyik őselem.

Ron Howard rendezte a filmet, aki nem szeret kicsiben játszani. Nézzük csak meg a szereposztást: William Baldwin, Kurt Russel, Robert De Niro, Donald Sutherland, Scott Glenn. A legkisebb szerepekbe is hívták a nagy neveket. Pénz is volt rendesen, hiszen ahhoz, hogy tűzet oltsanak a filmben tüzet kell gyújtani. A tűznek viszont van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy eléggé pusztító. Szóval van itt minden mi szem, s szájnak ingere. Sztárdömping, látványos tűzoszlopok és  egy lenyűgőző, de alábecsült szakma családi drámába burkolt bemutatása.

Ne feledjük, hogy ez a film 1991-ben készült, tehát olyan sorozatok előfutárának tekinthető, mint a Ments meg! vagy a Harmadik műszak és nem kellett hozzá egy 9/11 méretű katasztrófa, hogy értékeljük azokat az embreket, akik alulfizetve is megmentenék az életünket. Jó, hogy ez a film felhívta rá anno a figyelmet!

A tűz a leggonoszabb gonoszként jelenik meg a filmben. Gyönyörű felvételeken mutatják be, ahogy szinte már élő organizmusként csak arra tör, hogy elpusztítson mindent maga körül. És minnél inkább tartunk a tűztől, annál inkább csodálattal nézünk a férfiakra, akik megküzdenek vele. Egy kis mellékszereplőt megint csak kiemelnék a csapatból, mert Donald Sutherland legalább olyan félemetes a bolond piromán szerepében, mint maga a tűz.

A zene mindent elkövet, hogy átérezzük ennek a szakmának a súlyát. A veszélyt és az erre reakcióba lépő bátorságot. A napi szintű élet-halál harcot, ami ellehetetleníti a magánéleti boldogságot. A zene is kicsit a háborús filmekre emlékeztet, de nem is áll egymástól olyan messze ez a kettő. Katonának vagy tűzoltónak lenni bizonyos nézőpontból ugyanaz. Mindkettő hivatás, nem munka. A zene sodró lendülete akár öt égő épületen át is cipel magával. Nem hoz szégyent a tűzoltókra, hanem kellő tisztelettel és alázattal ír hozzájuk himnuszt.

Szeretnénk élőben hallani? Biztos magával ragadna, úgyhogy igen!

Eredeti cím: Backdraft

Rendezte: Ron Howard

Év: 1991

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Tovább

Lesz ez még így se

11évesen a kedvenc filmem volt és mellette még ott van Jack Nicholson, aki... hát ő Jack Nicholson. Teljes elfogultság diagnosztizálható. Tökéletes film borzasztóan tökéletlen emberekről. A főszereplő karakter (a mindig isteni Jack - én szóltam) a legelviselhetetlenebb ember a világon a kényszerbetegségével, az antiszociális viselkedésével és most komolyan, ledobta azt a cuki kis szőrpamacsot a szemétledobón a film első 5 percében. Hát ember az ilyen? Az. Teljes mértékig, mint a film bemutatja a következő 2 órában. Gyönyörű szép íven haladva jutunk el a súlyos mondatig: "Miattad akarok jobb ember lenni." És itt mindent megbocsátunk.

Hans ezt az ívet viszi végig játékosan, huncutul és borzasztóan pimaszul. Mikor nem számítanánk rá, hirtelen gyengéd lesz és romantikus, elszomorít, majd előhúzza a szívünkből a balsejtelem apró szálkáját és enged minket fellélegezni. Az élet hullámvasútja ez.

Ha kategorizálni kéne eme remeket nagy bajban lennék. Dráma? Abszolút. A két "fő" mellékszereplő (Carol a pincérnő és Simon a buzi) biztosít minket róla. Testileg, lelkileg és anyagilag megroppani se egy leány álom, hát még folyamatos görcsben élni beteg gyermekünk miatt. Vígjáték? Hát hogy a fenébe ne. Sírva tudok a mai napig röhögni azon, hogy lehet valaki ennyire érzéketlen. Romantikus? Ne vicceljünk, hiszen ez a mozgatórúgó, a gyújtás, ami bepöccenti ennek a vén rókának a motorját. A szerelem mi más.

Na ehhez írjunk zenét! Elsőre nem is igazán tudnám mihez nyúljak, leginkább csak magamhoz tudnék. De nem Hans Zimmer. Egyszerre használja a jó és rossz hangokat, az édeset és a sósat, a puhát és a keményet. Mégsem esik szét sehol. Hat percben is képes felsorakoztatni az érzelmek panton skáláját. Sikerült nálam elérnie azt, hogy nemcsak a zenéről jut eszembe a film, hanem a filmről is a zene. Oscar jelölés járt érte. (Huhu, de mennyire jogosan!)

Egy ilyen forgatókönyv, rendezés, színészi munka mellett a zeneszerző teljes mértékű tagjává vált ennek az A listás csapatnak. És így vált ez a film örök darabbá.

Tanulság? Merjünk rálépni a vonalakra!

Szeretnénk hallani élőben? Naná!

Eredeti cím: As good as it gets

Rendezte: James L. Brooks

Év: 1997

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Tovább

Megaagy

Avagy a rosszak is tudnak jók lenni, és viszont. Nagyon szerettük ezt a mesét, mert egy unásig elcsépelt történetet sikerült kifordítani a sarkaiból és ezzel új rálátást adni alapvető dolgokra, a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Egy, a Superman eredettörténetére kísértetiesen hasonlító sztorival indulunk egy kis plusszal és csavarral. Superman, avagy Metroman nem egyedül érkezett a bolygóra, hanem egy kis marslakószerű figurával, aki a szerencsétlenségek következtében egy börtönben nő fel, míg Metroman egy dúsgazdag családban lel otthonra. És itt a csavar! Hősünk nem a jóképű, izmos és szupererős Metroman lesz, hanem a kevésbé emberi kinézetű, fura, cingár és kék Megaagy és az ő kis kedvence, Talpnyali.

Már rögtön az elején megtanítják a készítők a legfontosabb mondanivalót: ne a külső alapján ítéljünk. Elgondolkodtató, hogy mitől lesz valaki gonosz. Mi van akkor, ha a környezete nem ad neki más választást? És mi van azokkal akik eredendően annak születnek? Honnan tudjuk megkülönböztetni őket? És mitől válik hőssé valaki? Mindez egy csöppet sem szájbarágósan van előadva, sőt rengeteg humorral van fűszerezve. A karakterek szerethetők és a cselekmény is sodor magával.

A zene nagyon kedves és pimasz egyszerre, akárcsak Megaagy karaktere. Nagyon kellemes hangulatot csinál a mesének. Hans Zimmer játékosan használja a hangokat, szinte gyerekek leszünk tőle mind. Érezzük: bárki lehet hős, még mi is. Szerepelnek betétdalok ebben a filmben is, de itt megvan a maguk létjogosultsága. Humorforrásként szerepelnek egy-egy jelenetben. Itt nem csúszunk bele a Cápamese hibájába. A főszerep továbbra is Hans Zimmer zenéjének jár!

Nem a legjobb mesefilmzenéje, de egy ekkora biográfiában már nehéz lenne folyton túltenni magunkon. 

Szeretnénk élőben hallani? Ha egy 6 órás koncertet adna persze, de nem hiszük, hogy a 2 órába beleférne. 

Eredeti cím: Megamind

Rendezte: Tom McGrath

Év: 2010

Zene: Hans Zimmer, Lorne Balfe

IMDb itt.

Tovább

Hans a szobából

blogavatar

Hans Zimmer összes munkája, ahogy mi halljuk. Az IMDd oldal alapján 124 filmet nézünk meg. A lista alapját az általa komponált filmzenék alkotják - nem nézzük meg a dokumentumfilmeket, a rövidfilmeket és nem játszunk számítógépes játékokkal (most nem). A sorrendet a szerencsére bízzuk, a jól bevált "húzós módszerrel". Két ellenállhatatlan nő, egy macska, egy zeneszerző, 6 hónap, 124 film.

Legfrissebb bejegyzések

2016.03.09.
2016.03.07.
2016.02.29.
2016.02.24.

Utolsó kommentek