Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hajsza a győzelemért

8 éves lehettem, amikor kaptam egy csomag Ayrton Senna csillogó matricát. Ez akkor nagyon menő volt, nem is cseréltem el! Na, ez az egyetlen emlék amibe kapaszkodhattam a témával kapcsolatban: ez pedig a Forma 1.

Leszögezem, hogy nagyon szeretem az életrajzi filmeket, ez pedig most se volt másképp. A sztori alapja az 1970-es években nagy port kavaró James Hunt -  Niki Lauda autóversenyzők rivalizálása. A Formula-3-tól kezdve ki nem állhatták egymást, ami egy igazán jó kis alapot ad a filmnek. Két elvakult férfi nagyon gyors autókkal – az egyiknek a csajok és a buli a fontos, a másiknak pedig semmi más, csak az F1. A két rivális közötti feszültség 1976-ban tetőzött, az ominózus nürnburgringi futam előtt. Niki Lauda a futam lefújását kérte a hatalmas eső miatt, ám James hozzá illő makacssággal és nemtörődömséggel már csakazértis odapörkölt neki. Ő a futam megtartását támogatta. Ez okozta majdnem Niki vesztét – kicsúszott a pályáról, és majdnem autójában égett. Élet és halál között saját bevallása szerint James adott neki erőt a kórházban – nem akarta, hogy a hülye brit nyerjen! 6 héttel később már az autójában ült….

Érdekes személyiségváltozásokat mutat be a film. A két versenyző messze vannak egymástól mint Makó Jeruzsálemtől, de a film végére mégis tesznek egymás felé 1-1 lépést – végülis kell valaki, akit le akarunk győzni, nem?

Hans Zimmer itt nagy szerephez jutott, bár láthatatlan maradt. A 70-es évekhez, az égett gumiszaghoz és a tesztoszteronhoz illő zenét alkotott, mely kifejező, fenntartja azt a feszültséget, amit érezhet bárki, aki otthon ül vasárnaponként a kanapén egy sörrel a hasán és várja a futam végét. Hát mi is így éreztük magunkat. A zenében megvolt a „hansi” mozgalmasság, folyékonyság, a zene a filmmel együtt száguldott végig az arcunkon. Jó volt, na!

És ki a rendező? Ron Howard. Így próbálta jóvá tenni A dilemma című filmet? Hát nálam győzött.

Szeretnénk élőben hallani? Igen Hans, légyszi nyomjátok le!

Eredeti cím: Rush

Rendezte: Ron Howard

Év:2013

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Tovább

Fiúk az életemből

Nos, már az elején leszögezzük, hogy ez nem ajánló lesz. Hans Zimmerről van szó, de hallottunk már tőle jobbat is. A rendező Penny Marshall már ekkor tökéletesítette  a középszerű filmeket, mielőtt megalkotta volna a Szilveszter éjjelt. Igen, a nevéhez fűződik a Kinek a papné is.

A történet maga leköti az embert, hiszen a Tini mamik szuperprodukció alapját is adhatta volna a sztori. Adott egy 15 éves lány, egy házibuli és egy autó. Na, ebből már lehet sejteni, hogy mi lesz belőle – igen, gyerek. Nem is egy, hiszen a Beverly (Drew Barrymore) legjobb barátnője  Fay (Brittany Murphy) is kerekedik. Édes tinédzserkor! Maga a történet hétköznapi, mégis egy olyan film, ami megragadja az embert – talán azért, mert olyan igazinak tűnik.

És a filmzene. Őszintén szólva nem emlékeztünk rá, bár a videó alapján nem is olyan rossz. Valószínűleg nem kapott olyan hangsúlyos szerepet a filmben, bár nem is tudnánk elképzelni. Hans Zimmer és szerzőtársa Heitor Pereira nem alkottak nagyot, de ehhez a filmhez talán nem is kellett - mi ezt inkább a rendező személyének tulajdonítjuk.

Szeretnénk élőben hallani? Köszönjük, nem.

Eredeti cím: Riding in cars with boys

Rendező: Penny Marshall

Év: 2001

Zene: Hans Zimmer, Heitor Pereira

IMDb itt.

Tovább

12 év rabszolgaság

Éppen otthon nyomtuk a szocifogit, így volt bőven időnk haladni a listával. Nem volt a legboldogabb nap, így kéz a kézben jártak a filmmel. Magát a témát már párszor körbejárták, de tegyük hozzá, hogy 12 év az 12 év! A film 3 Oscart kapott - Hans most nem.

Hát igen, az Oscar! Aktuális lett most a téma, hiszen Hollywood a faji megkülönböztetés elleni tiltakozásoktól hangos. Tényleg rabszolgaként kell szenvednie egy színesbőrű színésznek ahhoz, hogy jelölt lehessen? Kicsit valóban olyan érzése van az embernek, mintha Oscar rendelésre készült volna a film, hiszen mindene megvan, amit az Akadémia díjazni szeret: igaz történet, bátorság, kitartás, kegyetlenség.

A  film zenéjében egyet értettünk: reményt kelt amellett, hogy szomorú és fájdalmas. Ha úgy nézzük, a  vége nem igazi happy end, hiszen 12 év rabszolgaság ér véget, na. A film címén kívül talán a zene az egyetlen, ami érezteti velünk, hogy ennek a lelki börtönnek egyszer vége lehet. Ám a filmben nagy hangsúlyt kapnak azok a jelenetek is, ahol nincs zene - és jó, hogy nincs! A hosszan kitartott képek bepillantást engednek a "kulcslyukon" át a karakterre. Egy pillanatra hagyják élni a saját világában.  

Ha az embert megfosztják a hangszerétől, akkor amit tehet az az, hogy magából varázsolja elő. A filmben felcsendülő dalok egyértelműen köthetőek a képhez: az utlsó szalmaszál, ami még a szabadsághoz és az emberi mivoltukhoz köti őket: az ének.

Szerettük ezt a zenét? Naná! Ajánljuk a filmet első randira, vagy megnézzük minden évben legalább egyszer? Biztos, hogy nem. Egyszer viszont érdemes.

Szeretnénk élőben hallani? MINDENKÉPPEN!

Eredeti cím: 12 years a slave

Rendező: Steve McQueen

Év: 2013

Zene: Hans Zimmer

Imdb itt.

Tovább

Egyedül a ringben

A helyszín Dél-Afrika, az időpont pedig az Apartheid időszaka. A főszereplő kisfiú PK maga is kirekesztett volt, na de nem bőrszíne miatt, csupán azért mert bevándorló családból származott. A tinédzserek amúgy is kegyetlenek tudnak lenni, na de ebben a filmben, ebben a környezetben ez brutális. Nem mondom, hogy felemelő a film első 30 perce.


Ám ami viszont szuper, hogy PK a rengeteg megaláztatás és üldözés ellenére se adja fel, pedig 10 év körüli forma. Elveszti az egész családját, a szeretteit, egy idegen környezetbe kerül, de ebben a kissrácban annyi kitartás van, hogy el is bujdosok valahova. Egy új helyen, ahol már egyáltalán nem számítana rá, egy kaktusz társaságában lel rá új barátjára, egy börtönviselt kaktusz szakértőre, aki megtanítja az ökölvívás minden fortélyára.


Természetesen egy ilyen íráshoz inspirálódni kell egy kis filmzenével. Számat ezután hagyta el a „te, ez jó” kijelentés. Abban megegyeztünk Kindorral, hogy ez nem egy tipikus faji megkülönböztetéshez illő zene, hanem inkább kicsit safari, kicsit Oroszlánkirály. Olyan igazi afrikai, háttérben a felkelő nappal. Amúgy Afrika a népzenei hagyományok terén a leggazdagabb földrész, rengeteg jót köszönhetünk nekik. Hans Zimmer ezt használta ki – jelentem, sikerrel. Talán lehet mondani, hogy egy Afrikában játszódó filmhez ez már természetesen jön, nem tudom. Annyi filmet MÉG (!) nem láttam. Ami biztos: az Apartheid borzalmai mellett ez a zene reményt kelt, és tuti, hogy ez PK lelkének zenéje. Hát ő nem adta fel, nagyon belevaló gyerek. Maga a film nem egy maradandó alkotás és talán a zene se. Most viszont jó hallgatni, és talán máskor is jó lesz. A kettő együtt nem volt maradandó.


John G. Avildsen még nem dolgozott együtt Hanssal, de olyan filmek köthetők hozzá, mint a Rocky és a Karate kölyök – ezennel tudástár rovatunk véget ért.
Szeretnénk hallani élőben? Remélem lesz kórus is a koncerten, akkor szívesen meghallgatnám!
 

Szeretnénk hallani élőben? Remélem lesz kórus is a koncerten, akkor szívesen meghallgatnám!

Eredeti cím: The Power of One

Rendezte: John G. Avildsen

Év: 1992

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Tovább

Megváltás

Jah, hogy még nem hallottatok róla? Nem vagytok vele egyedül. Mikor írogattuk ki a filmeket nekünk is rendesen összeszaladt a szemöldökünk, hogy ez meg micsoda? Miután megnéztük megértettem, hogy a magyar filmforgalmazók miért nem küldték moziba ezt a filmet. Iszonyatosan nyomasztó. Adott 3 nagyszerű szőke szépség - Kim Basinger, Charlize Theron és Jennifer Lawrence-, 3 idősík és egy túlbonyolított, nehezen követhető történetmenet.

Többet nem is szeretnék mesélni a filmről, mert akkor lespoilerezném azok előtt, akik esetleg megnéznék. Elöljáróba csak annyit fűznék hozzá, hogy borzasztó nagy kitartás és türelem kell hozzá. Vontatottságát mi sem tükrözi jobban, mint hogy az első akkordokig a 10. percig kellett várnunk.

Valószínűleg a film naturalizmusából és puritánságából eredeztethető, hogy a zene - már amikor van - nagyon visszafogott. Szinte nincs is. Olyan mintha megállnánk egy kihallt Új-Mexikói kisváros közepén, becsuknánk a szemünket és hallgatnánk a hangokat. Ahogy a szél fúja a szélcsengőt, ahogy egy bácsi pengeti régi gitárját, ahogy a por száll a levegőben. Mindezt távolról, nehezen kivehetően halljuk. Nyomasztó, barátságtalan, magányos érzés.

Zene és kép egységet alkot ez esetben. A koncepció megáll a lábán. De nem szeretnénk újra és újra meghallgatni ezt a zenét,ahogy a filmet sem szeretnénk többször megnézni. Egyszer bőven elég volt. Így is receptre írok fel mindenkinek minimum két mesét ezután a film után, hogy ne menjünk egyből neki a falnak.

Hans Zimmer és Omar Rodriguez-Lopez koprodukcióban készült el a zene, ami így olyan lett, mintha két szilaj lovat kötöttünk volna rá a kocsi két végére. Kioltották egymást, de a filmet nézve ez így volt rendjén.

Szeretnénk élőben hallani? Nem.

Eredeti cím. The Burning Plain

Rendezte: Guillermo Arriaga

Év: 2008

Zene: Hans Zimmer, Omar Rodriguez Lopez

IMDb itt

Tovább

Hans a szobából

blogavatar

Hans Zimmer összes munkája, ahogy mi halljuk. Az IMDd oldal alapján 124 filmet nézünk meg. A lista alapját az általa komponált filmzenék alkotják - nem nézzük meg a dokumentumfilmeket, a rövidfilmeket és nem játszunk számítógépes játékokkal (most nem). A sorrendet a szerencsére bízzuk, a jól bevált "húzós módszerrel". Két ellenállhatatlan nő, egy macska, egy zeneszerző, 6 hónap, 124 film.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek