Élő bizonyíték arra, hogy az amerikaik már 1993-ban is inkább rebootoltak egy filmet, minthogy feliratosan nézzék meg. Mert ez is egy feldolgozás, bezony! Az eredetije Luc Besson azonos című filmje volt (az eredeti cím: La femme Nikita). Az már az én szegénységi bizonyítványom, hogy nem láttam az eredetit. De legyetek kedvesek nézzétek ezt el nekem. A történetben rejlő potenciált mutatja az is, hogy később még Tv-sorozatot is készítettek belőle.

Mikor Dorkinnal néztük ezt a filmet kiváncsi voltam, hogy így 23 év távlatában is izgalmas lehet-e ez az akciómovie egy olyan ember számára, aki még nem látta. Én ugyanis 7éves forma kölyök lehettem, mikor először láttam - és utána még rengetegszer, Dorkinnak viszont volt gyerekszobája és nem ezzel mulatta az időt szombat délutánonként.

De a film ütött, még most is. Látványos volt és izgalmas. Itt még nem használtak CGI-t minden képkockán. Ha robbant valami, akkor robbant. Nem kérdés. Ami pedig kifejezetten tetszett már akkor is és most is, hogy mertek egy nőt főszereplőnek megtenni egy ilyen tipikusan pasifilmben. Nem egy kiemelkedő alkotás, de igenis színvonalas és szórakoztató. Külön szeretném kiemelni Harvey Keitel-t a takarító epizódszerepében. Attól a pokerarctól még most lúdbőrözött a karom. Lehet, hogy Tarantino is látta ezt a filmet, mert 1 évvel később Harvey Keitel megint csak takarító lett a Ponyvaregényben, akkor már egy beszédesebb, öltönyös formában.

És amiért én mindig hálás leszek, hogy ez a film ismertette meg velem a mindig csodálatos Nina Simone-t. Az a nő - akiről gyerekként azt hittem a hangja alapján, hogy pasi - egy zseni!

A zene nagyon dögös lett. Van benne egy kis gitárzúzás, egy kis dobszóló, de ami a legjellegzetesebb az a filmen végigvonuló női vokál. Hans eldalolja nekünk milyen lelki viharok dúlhatnak a főhősnőnk szívében, izgalomba hozz minket, ha akció van és lágyra veszi a figurát, mikor bejön a képbe a kötelező romantika. Nem tépi le az arcunkat, ahogy a film sem, de teljesen korrekt munka. Részemről biztos van benne egy kis nosztalgikus báj is, hiszen, mint tudjuk: az idő mindent megszépít. Kivéve Nina Simone-t. Ő egy időtlen, kortalan, örökérvényű istennő.

Szeretnénk élőben hallani? Nem kifejezetten.

Eredeti cím: Point of No Return

Rendező: John Badham

Év: 1993

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Avagy az egyértelmű mélypont. Én szavakat se találok. De tényleg nem.

Ez a film borzalmas volt. És gagyi. És idegesítő. És még a zenéje is rossz. Most direkt rákerestem, hátha 1999-ben volt valami nagy megbízás, ami elvonta Hans figyelmét erről a "filmről", de nem. Ebben az évben ezen kívül egy El Candidato című tv-sorozat első részéhez csinált zenét és ennyi. Szóval nincs kifogás. Ez egy óriási nagy feket lyuk életművének közepén.

Jobb híján mesélek kicsit a filmről. Van valahol egy kicsi sziget, ahol egy tucatnyi katona és egy tudós egy új fajta robbanószert fejleszt ki, ami Elvis névre hallgat. Egy próbarobbantás során kicsit elnéznek valamit és 150 méteres hatósugár helyett Elvis legyalúlja a 7 mérföld átmérőjű szigetet. Nem megy a matek mi? A katonák parancsnokát felelőségre vonják - 10 év katonai börtön -, a professzor - aki nem tud számolni - pedig folytatja munkáját. A börtönajtó bezárul, 2 másodperc múlva kitárul és le is telt a 10 év. Fantasztikus vágás! A katona kiszabadul és... (dobpergés) elindul bosszút állni. Wow, micsoda forgatókönyv! A professzor közben vígan horgászik egy helyi sráccal aki a kis közösség egyetlen kávézójának szakács-pincér-üzletvezetője. Aztán beüt a krach. A katona és csapata megpróbálja ellopni Elvist, de a professzor gyorsabb és elviszi előlük. Közben meglövik. Elmegy a kávézóba. Odaadja a kölyöknek a bombát. Elmondja, hogy 50 Farenheit hőmérséklet felett a bomba robban. És meghal. Egészen véletlenül pont ott van Cuba Gooding Jr. és a fagyit szállító hűtőkocsija, úgyhogy a két irritáló főhős elindul a bombával és innentől kezdve menekülnek az exkatona csapata elől.

Ez egy celluloid hulladék. Én még a Film+ hétköznap délutáni műsorrára se tűzném ki, pedig láttunk már ott hasonló gyöngyszemeket. Egyetlen célja van ennek a remeknek: rendkívül jó ivós játékhoz. Ha minden alkalommal a szánkhoz emeltük volna a poharat ahányszor valamelyik okos elsüt egy Elvis meghalt, vagy Elvis elhagyta az épületet mondatot, vagy ahányszor Cuba "kurvaidegesítő" Gooding Jr. azt mondja: Óh anyám!, valószínűleg a detoxban kötünk ki.

A zenéről nincs mit mondanom. Lehet valaki visszaélt Hans nevével. Vagy töppedt ikerszarkómás és ez a kisebbik énjének a műve. Nem tudom. Nem is akarom tudni. Csak felejteni akarok. Megyek iszom valami erőset.
 

Szeretnénk élőben hallani? HAHAHHAHHAHAHAAAA! nem.

Eredeti cím: Chill factor

Rendezte: Hugh Johnson

Év: 1999

Zene: John Powell és Hans Zimmer (Ja, hogy ehhez ketten kellettek? Le a kalappal fiúk!)

IMDb itt.

Hans most egy számomra új arcát mutatta meg! Hurrá! A filmet amúgy is szeretem, de ez most felüdülés volt. De ne siessünk előre!

A Sólyom végveszélyben tipikusan az a film, ami során köszönetet adsz, hogy van fedél a fejed felett, adót fizethetsz, sőt, nem lőnek rád az utcán ha kilépsz a házból. Szomália pedig nem ilyen hely. Az ország széthullása 1991-ben kezdődött. A Sziad Barre diktátor hatalmát megdöntő hadurak egymás ellen fordultak. A délnyugat-szomáliai Aideed tábornok, aki korábban Barre nagykövete volt, lett az egyik legerősebb hadúr. Az ENSZ a kormányzat helyreállítása és a humanitárius katasztrófa megakadályozása céljából többnemzetiségű békefenntartó erőket küldött Szomáliába. A misszió azzal fenyegette a hadurakat, hogy elveszítik hatalmukat. Ezért 1993 júniusában a Havíje klán vezetője, Aideed megtámadta a soknemzetiségű ENSZ-csapatokat. Az USA (az ENSZ által jóvá nem hagyott) válaszcsapása is elbukott, amikor két helikopterüket lelőtték 1993. október 3-án. ( 1995-ben az ENSZ-nek ki kellett vonulnia az országból. Az összes társadalmi szervezet és segélyszervezet is távozott ekkor. Ebben a közegben játszódik a film, a két helikopter lelövésekor. ne hibáztassátok Orlando Bloom-ot, ekkor még nem volt sztár, Legolas nem csinált volna ilyet.

Ahogy már az elején kifakadtam: valami újat kaptunk. A kelet-afrikai ország  arab behatásai érződnek a zenén is, Nem vagyok nagy mágus, de szerintem használtak olyan hangszert is benne, ami ehhez a területhez, zenéhez köthető. Megfejtéseket kommentben várom! Hans Zimmer ebben a filmben kitett magáért. Levetette azt a „Hans Zimmeres” stílust, és mert megújulni a filmhez! Szeretem ha használja a torzított gitárt, jól áll neki. Tökéletesen a filmhez illő zenét sikerült alkotnia most is. Köszi Hans!

Ridley Scott és Hans Zimmer pedig összeszokott páros: Thelma és Louise, Trükkös fiúk, Sólyom végveszélyben!

Szeretnénk élőben hallani? Imádnám!!

Eredeti cím: Black Hawk down

Rendezte: Ridley Scott

Év:2001

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

Ez pedig nem a szokásos Hans Zimmer. A többit is érdemes meghallgatni!

Már az elején leszögezném, hogy nem ez lesz a kedvenc filmünk. Való igaz, rajongunk a Sötét Lovagért, de a kékharisnya már nem állt jól. Hát igen, a 2000-es években a fekete az új kék.

Nagyon erős stílust teremtett Nolan a képregényfilmek műfajában. Eredeti volt és a népek zabálták -  nem véletlenül. A denevérember regéjének politikai krimibe való beoltása sokkal emberközelibbé tette a szuperhőst. Hétköznapivá vált, amivel könnyebben tudtunk azonosulni. De vajon ugyanez elmondható egy köpenyes UFO-ról aki azt hiszi, ha felvesz egy szemüveget, akkor nem ismeri fel senki? Igen, ez költői kérdés volt.

És pont itt a bökkenő. Nolan sötét, borongós, szürkített színvilága nagyon jól állt a denevérembernek, de a piros-kék-sárga színegyüttest viselő szupermanusnak már kevésbé. Ezt már nehezen tudtuk komolyan venni. És szerintem a filmkészítőknek sem kellett volna (vagy akkor nem azzal kellett volna indítani, hogy Russel Crowe-t ráültetik egy sárkánygyíkra, hogy lovagolja meg). Értem én, hogy univerzumot teremtünk és kell a közös nevező, ha be akarunk mindenkit pakolni az Igazság Ligájába, blabla... de én se veszek fel forrónacit - hiába hordja nő társaim fele - egész egyszerű okból. MERT NEM ÁLL JÓL!

De a pénz nagy úr, és látva a XXI. századi Batman filmek sikerét igyekeztek hasonló fűszerekkel főzni. Christopher Nolan producerként átadta a már kész stílusjegyeket, Hans Zimmer pedig hozta Hans Zimmert. Ő ilyen közegben van elemében igazán. Nehéz sorsok, a világ megmentése, a küldetésével magára maradt magányos hős, a jó és a rossz élet-halál harca. Elképesztően monumentális és harcias, ami részemről az erős ütős részlegnek köszönhető. Szinte látom, ahogy a csatamezőn menetelnek a harci dobokkal. Lenyűgöző. A legapróbb részletnek is képes hangsúlyt adni, mint egy segítő kéz, ami a fejünket a megfelelő irányba forgatja. Kár, hogy most nem volt mit nézni.

Szeretnénk élőben hallani? Persze! Majd azt képzeljük, hogy ez a Batman 4 zenéje.

Eredeti cím: Man of Steel

Rendezte: Zack Synder

Év: 2013

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.

John Woo a kínai akciófilm-rendező ezzel a filmmel tört be Amerikába. Rögtön kezdésnek rosszfiút csinált az angyalarcú John Travolta-ból és emlékszem gyermekkoromban ez okozta az egyetlen meglepetést a film alatt. 1 évre rá duplázott is egyet az Ál/arccal, ami azért már jobban sikerült - véleményem szerint-, de itt még... Hát vannak bajok.

Tipikus 90-es évekbeli tesztoszterontól bűzlő akcióorgia, ahol kemény pasik küzdenek kemény pasikkal dollár milliókat érő atombombák fölött, hogy végül természetesen a jó fiú jöjjön ki nyertesen. Láttuk már elégszer. Jó kis iparos munka, minden adott volt, amit egy pasi elvárhatott a popcorn mellé anno a moziba. Az egyetlen női mellékszereplő mutatós kis biodíszlet, a főgonosz egy pöfékelő füstgyáros, a jófiú nagyon elszántan mered a távolba. Úgy le vannak osztva a lapok, hogy még gondolodnunk sem kell rajta.

A VHS korszak egyik gyöngyszeme. Régen ennyi is elég volt, ma már nagyon kevés lenne. De azért megmosolyogtatott, hogy John Woo jellegzetes belassításai már itt is jelen voltak. Kedvencem a lassan felröppenő galambjai, amik jöttek az Ál/arc-ban és taroltak a Mission Impossible 2-ben - ami amúgy a sorozat legrosszabb darabja lett.

A zene klasszisokkal színvonalasabb lett a filmhez képest. Pont azon gondolkodom, hogy hol nyúlhatták még le az alaptémáját? Vagy csak gyerekkoromban égett belém ennyire? Körülbelül 10 év után néztem meg most újra a filmet,  mégis betéve tudtam a zenéjét, ami azért nagy szó. Mert tényleg jól sikerült. Szinte magunkon érezzük tőle a főhős minden verejtékcseppjét és az arcukon kötelezően végfutó vércsíkot a szemöldökünktől egészen az állunkig.

A filmzene olyat mondhat el magáról, amit a film nem. Karakteres lett és emlékezetes. A film csak sablonos, könnyen felejthető. Lehet a zene nélkül még teljesen élvezhetetlen is lenne. De ezt hálisten sosem tudjuk meg.

Már csak egy dolog foglalkoztat igazán. Kinek juttot eszébe Rudolf Petit berakni John Travolta szinkronhangjának? De most komolyan. Miért?

Szeretnénk élőben hallani? Nem rossz-nem rossz, de legalább 20 másikat tudunk, amit szívesebben hallanánk.

Eredeti cím: Broken Arrow

Rendezte: John Woo

Év: 1996

Zene: Hans Zimmer

IMDb itt.